festmények +3620-962-8162 festmények      

Koday László

Fel Újdonság Kiállítások Rólunk Kapcsolat Tájkép Utcakép Csendélet Vadászfestmény Akt Életkép Tanya festmény Lovasképek Balaton Tisza festmény Tenger Mediterrán Modern festmények Porté Bohócképek Figurális Tűzzománc Szobrok Rézkarc Grafika Régiség

Koday László

Fel

Címfestőként kezdtem dolgozni a Ganz-MÁVAG-ban. Köztudott, hogy a címfestők jó kézügyességgel vannak megáldva, az öreg kollégák közül többen foglalkoztak a festészettel, engem is rábeszéltek, hogy menjek velük a Ganz képzőművész körbe tanulni.Ekkor megpecsételődött a sorsom, mert beleszerettem a képzőművészetbe, ez 1962-ben volt.
Elejében a munka mellett festettem, itt volt az első önálló kiállításom is 1972-ben. Közben művezető, majd üzemvezető lettem egy fényező üzemben, ahol kezdtem.
Közben a Pataki Művelődési házban a Nagy Balog János képzőművész körbe jártam, itt kaptam az első nívódíjamat egy kubista stílusban festett csendéletemre. Ekkor még kerestem a saját kifejezési formámat, nem volt egyéni stílusom.
1963-ban volt az első Csontváry kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, ami nagyon megfogott. Később találkoztam a naívok, primitívek, neo-primitívek festészetével, amelyek őszintesége nagyon megkapott!
Festettem három olyan olajképet, ( 50×70 cm)amivel nem követtem semmiféle stílust, csak a saját elképzelésem alapján, úgy gondoltam, hogy jól sikerültek, de még nem látta senki.
1980-ban beadtam egy pályázatra, ami Naiv Művészeknek lett kiírva, itt festészet kategóriában, első díjat nyertem.
1981-re meghívott Dr. Bánszky Pál művészettörténész, akkor a kecskeméti Naiv Művészek Múzeumának igazgatója, önálló kiállításra, majd képeket vásárolt a múzeum részére tőlem.
1990-ben Szellemi Szabadfoglalkozású Képzőművész lettem, azóta csak ezzel foglalkozom.
A szüleim fizikai munkások voltak, nem volt közük a művészethez.
Levelező tagozaton érettségiztem az Eötvös gimnáziumban, a Reáltanoda utcában.
Dr. Bánszky Pál egy katalógus bevezetőjében fogalmazta meg a festészetem lényegét:
“Koday László a festői pálya indulásakor a naiv művészet mezsgyéjét választotta járható útként, de tovább haladt, nem maradt meg a naivok ösztönös világánál. Kialakított magának egy olyan festészetet, amely több ponton mutatott rokonságot a naiv művészettel, de a tudatosság fokán és a személyes jegyek alapján azt önálló stílussá érlelte…”
Az elmúlt idő alatt több ezer festményem született, a világ nagyon sok országában megtalálhatóak.
Egyszerre több képen dolgozom, mindig azt folytatom, amelyik képhez van ötletem és kedvem.
1990-ben megalakult egy képzőművész társaság, Országos Képző- és Iparművészeti Társaság, ennek alapító tagja és alelnöke voltam 20 évig. 1990-ben Bánszky Pál újra indította a Tokaji Művésztelepet, ahová engem is meghívott, ennek tagja voltam kb. 20 évig, a telep megszűnéséig. Ezidáig kb. 200 csoportos és 100 db. önálló kiállításon vettem részt.
Többször díjazták a festményeimet, 2005-ben az akkori Műv. Minisztertől Csokonay Vitéz Mihály alkotói díjat kaptam, a képzőművészeti tevékenységem elismeréseként. Ezt tartom a legnagyobb elismerésnek, amit a munkásságomért kaptam.
50 évig Monorierdőn laktam, részt vettem a közéletben, 2018 ban Díszpolgári címet adományoztak, a munkám elismeréseként.
Naponta festek, szinte munkaidőm van, reggel 9 órától, délután kb. 5 óráig dolgozom.
Az 1980-as években, egyik önálló kiállításom megnyitóján mondta dr. Kerékgyártó István művészettörténész, hogy Koday elérte azt a kialakult stílusával, hogy ha nem írja alá a képeit, akkor is lehet tudni, hogy ő festette!
Ezt nagy dicséretnek vettem, hiszen minden festő arra törekszik, hogy kialakítson magának egy önálló kifejezési formát, ami csak rá jellemző.
Nem tudom elképzelni, hogy a festészeten kívül mással foglalkozzak, ez az én életem, a festészet!
Jelenleg Monoron lakom, itt is elismerték a tevékenységemet, amit Monorért emlékplakettel díjaztak.

Koday László

által festett, megvásárolható festmények:

Koday László: Kecskenap.

A festmény zsűri által meghatározott ára: 180000 forint.

Készpénz esetén a festmény ára: 144000 forint.

Téma: Naiv művészet.

A festményt keret nélkül ajánljuk.

A festmény mérete: 50 x 40 cm.

A festmény anyaga: feszített vászon/olajfestmény

A festmény megvásárolható 20 havi kamatmentes részletre.

Készpénz esetén 20% engedményt adunk.

 Vissza a főoldalra

Tájkép Galéria  Telefonszám +36-20-962-8162, +361-419-9296, Fax +361-419-9296, Levélcím: 1157 Budapest Zsókavár u.16.

Általános információk: tajkepgaleria@gmail.com, Kereskedelmi részleg: 1154 Budapest, Szentmihályi út 131.

Copyright © 2009 Tájkép Galéria
Utolsó módosítás: 2023.12.23.